A mostani bejegyzésem történelmi témájú lesz. Úgy gondoltam, hogy elmélkedek róla pár sort, hogy Atilla (mert régebben úgy írták, ahogyan ejtik) milyen szerepet töltött be a magyar történelemben és hogyan formálta a magyarok életét.

Magyar volt-e Atilla?

 Először is tisztázni kell azt a kérdést, hogy Atilla magyar volt-e vagy nem. Nagyon nagyon sok irányból meg lehetne közelíteni ezt a szegmensét a témának, de szeretném idézni Thierry Amadé francia kutatót, aki mind a mai napig a legnagyobb Atilla-kutatónak számít, ezidáig sajnálatos módon senki sem ásta bele magát jobban a témába, mint ő:

„Attila-, Árpád- és szent Istvánban van megtestesülve a három korszak, melyre a magyar nép hős története oszlik, s e jellemmel tűnnek ők fel a hagyományban, hogy az idők különbözése daczára is egy közös cselekvényre összeműködnek, s egymás fiai nem csak test, hanem lélek szerint is.”

 Itt látszik, hogy a fel sem merül az a lehetőség, hogy Atilla eseteg nem magyar, hanem hun volt és nincs semmi köze a magyarsághoz.

 Nézzük meg a magyar krónikák, melyek a királyoknak íródtak, így semmi értelme nem lett volna benne hazudnunk mit mondanak. A következő idézet a Képeskrónikából való:

„Az Úr megtestesülésének 677. esztendejében, Attilának, a magyarok királyának a halálát követő 104. évben, III. Konstantin császár és Zakariás pápa idején, amint az meg van írva a rómaiak krónikájában, a magyarok másodszor is kijöttek Szkítiából az alábbi módon. Eleud, Ugek fia Szkítiában Eunodbilia leánytól egy fiút nemzett, kit Álmosnak neveztek el arról az eseményről, hogy anyjának álomban úgy tűnt, egy madár, héja formájában jőve, őt teherbe ejtette, és hogy méhéből egy sebes patak indult meg, de nem a saját földjén sokasodott meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Mivel pedig a sompniumot nyelvünkön alm-nak mondják, és hogy maga a születés álom által volt előre bejelentve, ezért hívták őt magát Álmosnak, ki volt Eleud, ki volt Ugek, ki volt Ed, ki volt Csaba, ki volt Etele […] fia.”

 Ebben az idézetben Etele nem más, mint Atilla a két név csupán nyelvjárásbeli eltérést mutata.

 Nem árt azt is megvizsgálni, hogy mguk a magyar irodalmárok mit gondolnak a kérdésről.Elsőként Petőfi Sándor Élet vagy halál verséből vettem egy kisebb idézetet:

Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe

Világhódító híres őseid.

Egy ezredév néz ránk itélő szemmel

Atillától egész Rákócziig.

Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is

Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,

El fogja lepni árnyékunk a sárba

És vérbe fúlt ellenség táborát!

 Szerintem ezt a részletet nem is kell kommentálni, annyira egyszerű en fogalmazza meg Petőfi a gondolatait. A következő idézet Kölcsey Ferenc Himnusz című művéből egy részlet:

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

 Kölcsey azt állítja, hogy Bendegúz vére, leszármazottai, vagyis mi magyarok Isten által lettünk behozva a Kárpát-medencébe, az pedig kicsit olvasottabb emberek körében köztudott tény lehet, hogy Bendegúz nem más, mint Atilla édesapja.

Ha a magyar himnuszt idéztük, akkor idézzünk a székely himnuszból is:

Ki tudja merre, merre visz a végzet

Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Segítsd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillagösvényen.

 Csanády György a székely himnuszban megkéri Csaba királyfit, hogy a székelyeket vezesse ismét győzelemre, itt pedig meg kell jegyeznünk, hogy Csaba királyfi személyében Atilla király fiát tisztelhetjük.

Zrínyi Miklós az alábbiakat fogalmazza meg Atilla című művében:

Én vagyok magyarnak legelső királya,

Utolsó világrészrül én kihoyója!

Én lehetek tehát magyarnak példája,

Hírét s birodalmát hogy nyújtsa szablyája.

 Szerintem ezeket a sorokat sem kell különösebben magyarázni. Tisztán és világosan láthatjuk Zrínyi szavaiból, hogy ő Atillát tartja magyarok legelső királyának és fel sem merül az a kérdés benne, hogy Atilla magyar volt-e.

 Példák hosszas sorát lehetne még felhozni, de talán ennyi ia elég ahhoz, hogy belássuk, mind a kutatók, tradíciók, írók úgy gondolják, sőt egyértelműen állítják, hogy Atilla magyar volt, így talán nekünk közembereknek is be kellene látnunk, hogy történelmünk nem Árpáddal kezdődik a Kárpát-medencében, hanem minimum Atillával, de azok sem állnak túl messze az igazságtól, akik még korábbra teszik a magyarok itt létét, ugyanis köztudott, hogy Atillának is volt édesapja, sőt Bendegúznak is, tehát sokáig visszalépkedhetnénk a történelemben, hogy a magyarok múltja hol is kezdődik.

Játék az időszámítással

Atilla és a magyarság szétválasztása nem egy mai jelenség. Atilla halála óta megpróbálják a magyarokat és Atillát ezáltal a magyarokat és a szkítákat (hunokat) szétválasztani. Erre talán az egyik legnagyobb szabású kísérlet az időszámítással való játék.

A kórnikáink azt állítják, hogy Atilla és Árpád között 5 generáció volt, illetve azt, hogy a magyarok második bejövetele Atilla halála után 104 évvel történt. Ez elég lehetetlen állításnak tűnik, hisz tudjuk, hogy Atilla 450-es évek közepén halt meg, Árpádék pedig 890-es években érkeztek a Kárpát-medencébe, ez pedig nagyjából 440 évet és sokkal több, mint öt generációt jelent. Továbbá Kézai Simon is azt állítja a kórnikájában, hogy Árpádék szintén a 890-es években jöttek a Kárpát-medencébe. Lehet-e ilyen időbeli eltéréseket kezelni, lehet-e valóság alapja ezeknek a durva eltéréseket mutató krónikai adatokanak? Úgy tűnik, hogy mégis csak összeegyeztethetőek ezek az adatok, még akkor is ha a hivatalos történelemkutatás hallani sem akar ezekről az érvekről.

 A két krónika Árpád bejövetelét 323 éves különbséggel jeleníti meg, ami egy feletébb gyanús szám, mégpedig azért, mert mikor ezek a krónikák íródtak, akkor lehet, hogy ők még nem is a mai keresztény időszámítást használták. Tudjuk, hogy a mai időszámítás bevezetését egy Dionysius Exiguus nevű szkíta férfiú vetette fel az 500-as években, viszont ez csak sok sok évszázaddal később terjedt el széles körben. Addig Európában a meghatározó időszámítás a nagysándori időszámítás volt. Ez Nagy Sándor halálától indul, aki időszámításunk előtt 323-ban halt meg. Ma már egyre valószínűsíthetőbb, hogy bizonyos érdekcsoportok mikor szorgalmazták az összes dátum keresztény időszámításra való átírását és kézbe is vették az ügyet széles körben az 1000-es évek környékén, akkor a saját érdekeiket is figyelembe vették. Ez azt jelenti, hogy az akkori erős birodalmaknak a történelmébe, mint például Atilla birodalma, becsúsztattak egy közel 300 éves üresjáratot, azáltal, hogy Atilláig a régi dátumokat rendesen számolták át keresztény időszámításra, vagyis kivontak a régi dátumokból 323 évet, viszont Atilla után már a dátumokból nem vontak ki és a nagysándori dátumokat változtatás nélkül átminősítették keresztény dátumra, maguknak pedig tudtak ebbe a nagyjából 300 évbe történelmet hamisítani. Az ötlet meredek, de aki kíváncsi, az ássa bele kicsit magát, olvassa el példul Heribert Illig Kitalált középkor című művét vagy nézzen utána kicsit a sötét középkor kifejezésnek, ami ugye azért lett sötét, ugyanis semmilyen kézzel fogható bizonyítékunk nincs a létezésére, pedig közel 300 évről beszélünk.

 Visszatérve a krónikákra, ha ez a 300 év eltűnik, akkor már teljesen reális az, hogy Atilla és Árpád között öt generáció telt el, Atilla halála után a második bejövetel az 104 évvel történt, illetve a két krónika között csupán azért van 323 év eltérés, mert Kézai Simon krónikája nagysándori időszámítással számol, még a Képes krónika, ami közel két évszázaddal később készül Nagy Lajos királynak már kereztény időszámítást használ.

Ezzel a kis manőverrel természetesen az ősi és hatalmas (jóformán egyeduralkodó) szkíta-hun birodalmat már le lehet választani a magyar történelemről, egyre több bizonyíték lát napvilágot azzal kapcsolatan, hogy ez ténylegesen így történt.  

Atilla megítélése

 Atillát nyugaton kétféle megítélés övezi. Azok a nemzetek, akik hódítottak, népeket pusztíttok el, mint például a római birodalom és utódállamai és akiket Atilla állított meg a terjeszkedésben, leginkább barbárként és pusztítóként jelenítik meg Atillát. A magyar hasgyomány és azon nemzetek hagyománya, akik békés életet folytattak, hatalmas, bölcs, igazságos keresztény uralkodónak tekintik Atillát és felnéznek rá.
 Sok esetben a terjeszkedésben megállított népek is elismerésüket fejezik ki Atillával szemben. Példának okáért Atilla egyik Róma elleni támadásakor úgy döntött, hogy nem rendez mészárlást, ad még egy esélyt, hogy a római nép végre emberhez méltó életvitelt folytasson, hagyják abba az orgiákat, más népek életének a megnyomorítását. Ekkor a rómaiak annyira hálásak voltak Atilla döntéséért, hogy a „Viva Ati(lla) kán” össznépi felkiáltást Vatikán neve mind a mai napig őrzi.

 Árpád vezér bejövetelkor a Kárpát-medence elhagyására úgy szólította fel az itt tartózkodó népeket, hogy ő, mint Atilla leszármazottja visszaköveteli Atilla jogos örökségét a Kárpát-medencét. Sőt! A manapság Árpád-háznak nevezett Turul-nemzettség saját magát Atilla-házának nevezte és a legnagyobb egyházi szentek, mint például Árpád-házi Szent Erzsébet is büszkén vállalta azt, hogy Atilla leszármazottja lehet.

 Nagy Lajos király és Mátyás király is büszkék voltak arra, hogy leányágon Atilla nemzettségéhez tartoznak, sőt Mátyás királyt a nép nem csak igazságosnak, de második Atillának is nevezte.

 Egyes nyelvészek azt is állítják, hogy az étel, ital, ítél szavunk mind Atilla nevére vezethető vissza, mely a magyar nép egyfajta tisztelgése Atilla előtt.

 Azt talán leszögezhetjük, hogy a történelem ezen legendás alakja a magyarok és pár más nép körében olyan mérhetetlen tiszteletnek örvend, amire nincs más példa a történelemben. Egy uralkodó ilyen mélységesen belefolyva a nyelvbe, a kultúrába és a tájba Atilla és a magyarság példája esetén egyedülálló és egészen az 1800-as évekig nem is lehet megkérdőjelezni.