A mostani bejegyzésem csupán egy rövidke eszmefuttatás lesz, semmi több.
Elérkezett a nyár, az embereknek több ideje szabadul fel, illetve többet is találkoznak, többet vannak együtt, ami nyilvánvalóan azzal jár, hogy több nézeteltérés is akad, több konfliktus lát napvilágot. Olyan világban élünk manapság, amikor leginkább a technikának köszönhetően az emberek be tudnak burkolózni a saját világukba és egyre kevesebb időt kell emberek között tölteni, ugyanis saját magunk szórakoztatására egyre több eszköz áll rendelkezésre. Nem csak ez, de részben ez is maga után vonja azt, hogy az emberek egyre kevéséb képesek kezelni egymást, de nem is ez lenne a legnagyobb gond, hanem az, hogy saját maguknak problémát létrehozva gyűlölik, megvetik egymást.
Erre egy egyszerű példa az, amikor adott A ember nem szereti, vagy utálja B embert azért, mert mondjuk B okosabb vagy szebb.

Az ember nem utálkozva vagy gyűlölködve születik, hanem tiszta elmével, amit a világ történései, a környezet, a tapasztalatok töltenek meg érzelmekkel. Sokszor hallani azt az érvelést, hogy velünk születnek ezek, mert a kutya is irigy, tehát az ember miért ne lenne az. Ez egy alapvetően téves gondolat. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az állatok, növények, alapértelmezetten irigyek, ugyanis nem mondhatja azt a kutya, hogy tessék edd meg előlem az ételt nyugodtan, ahogyan egy facsemete sem mondhatja, hogy tessék, szíved fel a tápanyagot előlem nyugodtan. Ez ugyanolyan abszurd lenne, mintha egy boxmeccsen nem azon versenyeznének az emberek, hogy ki az erősebb, hanem azon, hogy ki a gyengébb, előbb-utóbb az egyik sem ütné meg a másikat, sőt leülnének két különböző sarokba és bámulnák egymást. Az egész értelmét vesztené. A tápanyag megszerzése az, ami az egészet értelmessé, mozgóvá, versenyképessé és fennmaradóvát teszi, tehát maga az „irigység” nélkülözhetetlen. Viszont egy ember az nem tadattalan lény, hanem tudatos. Rendelkezik döntésképességgel afelől, hogy a javait ésszerűen megossza-e mással vagy nem, több módon elő tud állítani magának táplálékot, így a tudatos lényének köszönhetően benne a kezdeti ösztönök szépen lassan kihalhatnak és felettük a tudat az ész dominálhat. Persze nem biztos, hogy fog is domniálni. A lényege a gondolatnak az, hogy vannak velünk született ösztöni eredetű viselkedési formák, mint az „irigység”, és vannak felvett, tanult viselkedési formák, mint az utálat, gyűlölet, harag. A kettőt nem szabad összekeverni.
Mégis van egy nagyon fontos egyezés a két típus között, mégpedig az, hogy egy olyan ember, aki tényleg tudatos lénynek nevezheti magát, az nem érzi egyiket sem, ugyanis a tudata elég erőssé vált ahhoz, hogy az ösztönök elvesszenek, illetve a tudása elég tággá vált ahhoz, hogy lássa a nagy összefüggéseket és megértse, hogy miért nincs értelme gyűlölni, haragudni.

Ahhoz, hogy egy ember eljusson egy ilyen szintre, ami persze nagyon nehéz, meg kell érteni, merre is kell elindulni. Valamikor a maga idejében Jézus azt tanította, hogy úgy szeressék az emberek egymást, mint ahogyan ő szerette az embereket. Manapság ezt nem igazán tudja már értelmezni az ember, holott több szempontból is nagyon mély mondanivalóval rendelkezik. Egyrészt rávilágít arra, hogy a teremtő a világot szeretettel teremtette és ezt tette a tudatos lények világának a mozgatórugójává. Ha csak a világ fizikai/biológiai felépítését megnézzük, akkor azt látjuk, hogy egy ember tudatában valamiért idővel a dolgok szépülnek, illetve azt is láthatjuk, hogy egy pici kis fényforrás bevilágít egy egész szobát, de egy maroknyi sötétség nem sötétít el egy világos szobát. A fény, a jó, a pozitív dominál a sötétség, a rossz, a negatív felett. Szóval ha tényleg egy tudat teremtette a mai ismert világot, akkor törekedett arra, hogy a jó domináljan, ergo ő maga is jó. A magyar nyelv talán ezért is mondja azt, hogy jó Isten, vagy az angolban ezért is alakult ki a God -> good kifejezés.
Másrészt a szeretet hiányából ered minden olyan érzés, ami ösztönként felerősödik bennünk vagy negatív tulajdonságkként felvesszük a környezetből. Általában azok az emberek utálnak, akik leginkább gyerekkorukban nem kapják meg szüleiktől a megfelelő törődést, szeretetet, így valamelyest ellenségesnek látják a világot, védekező mechanizmusként pedig ők is ellenségessé válnak a világgal szemben. Ezt ma már leginkább pszichológiai szakkönyvekben lehet olvasni, de ugyanúgy Jézus is megfogalmazta. A szeresd ellenségeidet arra utal, hogy ellenség csak az lehet aki utál, akiben van utálat az valószínűleg nem kapta meg a megfelelő mennyiségű szeretetet, ezért az ilyen embert nem lehet máshogy gyógyítani, csak ha szeretjük. Nem biztos, hogy meg fog gyógyulni, mert nem menhető meg mindenki, de ha meg lehet, akkor csak így lehet. Megjegyzendő, hogy az ellenségeim szeretete nem egyenlő azzal, hogy hagyom magam elpusztítani, természetesen védekezni lehet és kell is, ahogyan a szülő sem azért üti meg a gyerekét, mert utálja, hanem azért, mert szereti, csak próbálja észhez téríteni. Néha az észhez térítés drasztikus módszer kell legyen, ami természetesen támadás esetén, egy erős védekezést jelent, csak így járhat sikerrel a gyógyítás.
A tudatosság felé megtett első lépés tehát nem más, mint a szeretet „megtanulása”, ebből kifolyólag a megbocsátás és az ingyen kegyelem elsajátítása. Könnyű dolog ez? Nem, egyáltalán nem az. De ha sikerül, akkor rengeteg szenvedéstől tudja megkímélni magát az illető, és nem utolsó esetben, tovább tudja adni ezt a felfogást a gyerekeinek. Ekkor megszűnik az ösztönök erős parancsoló ereje. A szeretet legmagasabb megnyilvánulás pedig nem más, mint a tiszta szerelem, ami egy külön téma lehetne, de ennyire ne rugaszkodjunk el.
A teljes tudatosság megszerzéséhez persze ez önmagában nem elég. Tanulni kell! Tanulni a világ működését, hogy megértsük azt.
Induljunk ki egy hétköznapi helyzetből. Adott C ember, aki mondjuk megcsalja a barátnőjét. A barátnő ekkor jogosan lehet rá dühös, utálhatja, megvetheti. Ám, ha megérti, hogy egy ember nem úgy születik, hogy ő meg akar csalni akárkit is. A környezete teszi ilyenné, leginkább még gyerekkorában, ami ellen szinte nem tehet semmit. Ezek a viselkedési típusok annyira beleégnek az emberbe, hogy később, felnőtt korban már nagyon nehezen lehet ezen változtatni, de van olyan eset is, amikor már nem is lehet. Jézus is ezért kérdezte meg a gyógyítandótól, hol szeretne-e meggyógyulni. Ha nem azt a választ kapta, hogy igen, akkor tudta, hogy ezen az emberen sajnos már nem tud segíteni, és lehet már semmi sem tud rajta segíteni. Szóval látni kell, hogy amit cselekedett valaki egy megcsalással, az nagy részben olyan behatások eredménye, ami ellen az illető nem tehetett semmit. Egy gyereket, ha úgy nevelek, hogy nem adok neki rendes ételt, csak mondjuk csokit, akkor később lehet annyira rászokik a csokira, hogy nem is kell majd neki más. Plusz mivel ki van téve nekem, mint nevelőnek, lehet nem is tudja, hogy ez teljesen helytelen, hanem természetesnek fogja venni, amikor meg már rájön, hogy ez így nem járja, akkor már lehet, hogy késő. Ezt a folyamatot kell teljesen megérteni, akkor már lehet nem is fogunk annyira haragudni a másikra, inkább csak szánalmat érzünk majd iránta, ha esetleg megcsalnak, vagy sérelem ér bennünket.
A tanulás, megértés kiöli az emberből a haragra, gyűlöletre, utálatra, bosszúra való vágyat. Ezek az érzelmek, pedig nagyon le tudják húzni az embert, így megértéssel, tanulással szintén nagyon sok nyűg vehető le a vállunkról. Felszabadultabbak, boldogabbak lehetünk.
Összességében azt lehet mondani, hogy bár tudatos lénynek tartjuk magunkat, mégsem értjük azt, hogy mit is jelent igazán tudatosnak lenni, így nem is vagyunk azok. A sok konfliktus, negatív konforntáció, ami körbevesz minket, annak az eredménye, hogy nem vagyunk tudatunknál, hanem inkább ösztöni szinten működünk, és közben azt gondoljuk magunkról, hogy teljesértékű emberek vagyunk.
Van, aki nem fog már eljutni arra a szintre, hogy feltegye a kérdést magának. Miért gyűlölök, miért haragszom, miért akarok bosszút állni, miért van bennem ennyi negatív érzés? Viszont, aki eljut erre a szintre és felteszi magának a kérdést, annak látnia kell, hogy az út, ami ebből kihoz nem más, mint amit Jézus mondott a szeretetről és az, amit Budha (vagyis Buda) mondott a tanulásról.
Én csak azzal az üzenettel tudom zárni a gondolatot, hogy emberek: Tanuljunk és Szeressünk! J